Ma valahogy nincs kedvem írni. Inkább csak reagálok valamire, ami kiakasztó, nem kicsit..
Arra szeretett volna valaki választ kapni, hogy miért nem beszélhet az édesapjával. Igazán nehéz lett volna rá értelmesen válaszolni. Ikúú.. Hát az, ami nincs.
Előbb-utóbb mindenki tudta, hogy ez lesz.
Pontosan emlékszak mindenre. Azt is ahogy rájöttem arra, hogy mi a szitu. A szóban forgó nő lánya is kb egy időben jött rá a dologra, vagy elmondták neki, már nem tudom. Ez az egyedüli lány volt kb velem egy idős Kömlődön. (Nem ismertem még a Ricsit meg a Píít..) Csak vele tudtam barátkozni, megbántam. Ki ne bánta volna meg?!
Most lesz húsvét után (azt hiszem) 3 éve.. Hm. Meguntam, hogy abból állt az édesapámmal töltött hétvége, hogy a manapság Miának nevezett csajjal töltsem, és ne azzal, akivel kéne. Mert ő mással van elfoglalva. Szóvátettem anyunak, és ő hívta rögtön.. Aztán egyszer csak nem keresett édesapám.. Hihetetlen, hogy valaki ennyire befolyásolható. Egy olyan nő miatt mondott le valaki a gyerekeiről, akit nem ismret (akkor) fél éve.. Szánaloooom.
Először mi. Aztán a barátok, munkatársak, majd a saját anyját "tiltotta" el tőle. MIlyen ember az ilyen?! Nem is ember. Szánalom az egész. Amit már megszerzett magának tartsa meg. De hagyjon minket, meg azt aki még meg maradt nekünk.
Ha tudni szeretné, újra jóba vagyok a mamámmal és a többiekkel, és anyu is. Jobban, mint valaha voltam. Sajnálom, hogy ekkora befolyásolhato g**i lett.. Mert nem más.. Mert az egy dolog, hogy megtalálta élete nőjét.. de azt is lehetne normálisan.
Arról sem mi tehetünk, hogy nem fértünk el mellette. Meg arról sem, hogy ő nem visel el minket. Mi se őt.!! De, hogy valaki lemondjon a családjáról, ill. a lányairól egy ilyen ember miatt.. Abnormális.
Annyira nem volt képes, hogy a jelentkezési lapjaimat aláírja anno. Minden elvált szülős gyereknek aláírta mind a két fél. Csak nekem nem. Mindenkinek ott volt az apja a ballagásán, nekem miért nem? Minden apa felköszönti a gyerekét a szülinapján, nőnapkor, névnapján, karácsonykor. Nekem még a képeslapot is visszaküldte. Pedig nincs messze.
Minden apja tudja, hogy a saját lánya hol lakik, melyik iskolába jár, milyenek az eredményei.. Nekem ezt se tudja. Nem is baj. Van más, aki foglalkozik vele. Igaz, hogy anyut se hatja meg, de vannak igazi barátaim, egy nagyon aranyos barátom, és egy igazán rendes unokatesom, akik mindent megtesznek értem és feledtetik velem azt, hogy egy ember miatt felejtett el az, aki "megcsinált".
Nem tudja milyen érzés egészen addig, amég el nem hagyja a mostani tökéletes családja. És miért ne hagyná el? Hiszen ő már a 4.... Lesz itt még 5. is..
Egy 16 éves lány miatt, akivel nem jöttem ki vesztettem el őt. Igaz, hogy ő most felkapott lett, de hamar a mélybe fog süllyedni, hiszen ha így folytatja elfogynak a pasik, akiknek a száján még nem csüngött, mint egy majom. A felkapott emberek hamarabb süllyednek. mint ahogy felkapottak lesznek. Az egy dolog, hogy mindenkihez oda csúszik-mászik, de sokan rá fognak lépni. Lehet jobb is, hogy elköltöznek, hiszen nem lesz új pasi... Mert lassan meg lesz egész Paks. ;) Egy valakit úgyse tud megszerezni. :) Ill. több mindenkit. A Barátaimat.
Még valami így befejezésnek. Lehet, hogy lakik velünk egy pasi, de nem volt és most se és nem is lesz a pótapám. Mert apa is csak egy van. Ha elveszik tőlem nem keresek másikat, hanem próbálok emlékezni arra az emberre, aki olyan volt, amikor én ismertem. Mert már senki sem ismeri.
Soha nem hagynám el a barátaimat és soha nem írnék nekik egy smst, hogy "boccsi, de megemlítetted előttem a lányomat innentől ne keress!".. Gyengeee. Kukac. Mert szeretem őket, akár mit mondanak, akár hogy megsértenek. Szerintem, ha a Mia is belegondolna, átgondolná, ő sem írna ilyet a Zsuzsijának. Mert barátok. Ahogy én nem írnék ilyet soha a Gergőnek, Kertinek, Kekének, Jujunak, Ivettnek, Hőnyinek, Dömének, Csapszinak, a szálkai hülyéknek, senkinek... Még a hiszis csocsóbajnok Sélleinek sem. :P Mert szeretem őket, és nem lehet kiszeretni senkiből egy csettintésre..
Ő meg rá fog jönni, hogy ha már nem lez senkije, akkor mit vesztett jó pár éve. Igazán nem sokat. Csak azt a két embert, akiért anno még sírni is képes volt. Am rohadt nagy hülyeség az, hogy valaki válasszon a szülei között. Bassza meg ő tudna választani? Nem.!! Ennyi.. Nem én, nem mi hanem ő választott.
Katinkának meg jó tanács: Vigyázzon mert nem tudja, hogy már most miket mondanak róla.. És csak röhögni lehet rajta.
Azoknak jó tanács, akik vele kezdenek: Csalódni fooogsz. Ennnyi.
Nekem már csak elhiheted ;)
Szívesen folytatnám, de vár rám valaki(L), páááá
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése